Körbejártuk a frissen átadott esztergomi Balassa Bálint Múzeumot, amely egy évtized után megújult környezetben újra várja a látogatókat. Cikkünkben a múzeum érdekességeiből szemezgettünk nektek! Tartsatok velünk!
A Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma kiállítótermeinek, szakmai műhelyeinek és raktárhelyiségeinek az esztergomi Pázmány Péter u. 13. szám alatt álló épület ad otthont. A megújult múzeum állandó kiállítása – látványraktára – bemutatja Esztergom és környéke helytörténetét, régészeti és történelmi emlékeit, nagy léptékben a kőkorszaktól egészen a 20. század közepéig. Az épület megújulása után a földszinti terek a múzeumi szakmai munkát segítik, itt több restaurátor műhely és régészeti raktár került felújításra. Az emeleten időszaki- és állandó kiállítótér mellett található egy múzeumpedagógiai foglalkoztató is, mely rendhagyó történelemóráknak és kézműves foglalkozásoknak egyaránt helyet ad. Sőt, a múzeum boltjában még ajándékokat is vásárolhattok!

T. Kocsis Anita, az intézmény vezetője elmondta, hogy a múzeum hangulatos kiállítóterében két szín dominál, a sárga és a piros. Az „élettel teli” sárga színeket bordó részek szakítják meg – egyfajta megállást jelképezve az élet körforgásában –, ahol egy-egy enteriőrt láthatunk. Az első ilyen állomáson mindjárt egy római áldozatjelenet látható.
A római kori gyűjteményben találhatók női viseleti tárgyak, mint például ruhakapcsolótűk és szépen kidolgozott csontfésűk. De ugyanebben a gyűjteményben található az a ládikaveret is, amely a Bánomi dűlő temetőjéből került elő és szüreti mulatságot – köztük erotikus jeleneteket is – ábrázol. Tokodról pedig egy olyan kapumodell került elő, ami ritkaságnak számít a régészek körében.

A középkori gyűjteményben nagyon aprólékos fémből készült női viseleti tárgyak találhatók, melyek az Esztergom környékén feltárt Árpád-kori temetőkből kerültek elő. De érdekességnek számít az esztergomi latinok kettős pecsétjének a másolata, melynek eredeti változata a Magyar Nemzeti Múzuemban van kiállítva. Fontos megemlíteni az esztergomi pénzverőket is, akik a település Kovácsi városrészében éltek. Velük kapcsolatban pénzérméket, metszeteket és pénzváltó mérlegeket láthatunk.

Az Árpád-korból kiváló állapotban kerültek elő cserépbográcsok, valamint marhalábszárból készült csontkorcsolyák, melyeket télen a befagyott Dunán használhattak. De szintén ebből a korból edények is előbukkantak, ami mögött az egykori falu és házrekonstrukciót tekinthetjük meg.
A kiállítás egyik ékköve a gyönyörű állapotban lévő 15. századi kódex, amely a Helischer József Városi Könyvtár gyűjteményéből került a kiállításba, valamint a középkori könyvveretek, melyeket a középkorban előszeretettel használtak a könyvek sarkainak díszítésére. Továbbá szintén lenyűgöző a Szamár-hegyi kincslelet, ami 556 tallért és 10 darab lengyel garast tartalmaz. A gótikus kulcsokat látván pedig a „Locke & Key – Kulcs a zárját” című sorozatban érezhetjük magunkat, habár azt nem tudjuk, hogy ezek a kulcsok milyen világba repíthetnek el bennünket.

Prokopp Margit muzeológus a tárlat egy időben közelebbi részét mutatta be nekünk. Itt 18., 19. és 20. századi tárgyak találhatók. Köztük rengeteg fénykép, meghívó, kézirat, levél, étlap, hírlap, hétköznapi használati tárgyak és egy korabeli fogadó edénykészlete. Az italosüvegeken keresztül megismerhetjük az esztergomi Schrank Béla és Ödön rum és likőrgyárát, katonai fegyvereket és kiegészítőket, sőt, a polcon még egy amerikai adományból származó bontatlan rizst is találunk. Az utolsó állomáson a 90-es és 2000-es évek elevenednek meg, egyfajta retro hangulatot keltve.

A kiállítóhelyen megalkották Balassa Bálint egykori dolgozószobáját, egy „kávézó” helyiséget is létrehoztak szelfizés céljából, a gyerekek örömére pedig egy óriási mágneses puzzle is helyett kapott.
A másik teremben található, őszig látogatható időszaki kiállításon Martsa Alajos fotóművész képei láthatók, melyeket 1980 óta nem állítottak ki. A képeken az esztergomi, illetve az esztergomi kötődésű festők, írók, az esztergomi kultúra kiemelkedő alakjai láthatók.

A múzeumot szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között látogathatjátok meg. A belépő díja 1.200 Ft, a kedvezményes jegy ára pedig 600 Ft. A tárlatvezetés 3.000 Ft (bejelentkezés szükséges: balassamuzeum@balassamuzeum.hu). További részletekkel kapcsolatban keressétek fel a múzeum honlapját, Facebook oldalát, Instagram felületét, valamint YouTube csatornáját!





