Színházzá változik át a Széchenyi tér

A város legnagyobb szabadtéri zenei színházává változik át az esztergomi Széchenyi tér szeptember 10-én, szombaton. A nagyszabású gálaműsor keretében a világ zenés színpadjainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallgathattok sokszínű válogatást az est folyamán. Ha szereted az operettet és a musicalt, akkor mindenképpen ott a helyed, garantáljuk, hogy felemelő élményben lesz részed!

A Babits Mihály Színház régi adósságát pótolja a helyieknek és az Esztergomba érkezőknek, hiszen ingyenes operett és musical gálát rendez a zenés színház szerelmeseinek. Az előadást két felvonásban tekinthetitek meg: az első felvonásban az operetté, a másodikban pedig a musicalé lesz a főszerep.

Az operett tekintetében ismert és kultikus slágerek hangzanak fel, olyan népszerű művekből, mint például a Csárdáskirálynő, Bál a Savoyban, A víg özvegy, vagy éppen Mágnás Miska, amiben az álruhás szolgák móresre tanítják a gőgös grófokat. A musicalt illetően is olyan kiváló alkotásokból válogatnak össze nektek a fiatal énekesek, mint például a Valahol Európában, Jézus Krisztus Szupersztár, Jekyll és Hyde, vagy mint Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter kedvelt darabjából, A padlásból.

A gálaesten hat fiatal tehetség – Cseke Brigitta, Szalkári Réka, Noé Veronika, Szondi Tamás, Olasz Csaba, Öller Roland – lép fel, akiket Kaj Ádám rendező egy kis színházi furfanggal indít fel a színpadra.

Az énekesek a csodás hangjuk mellett színházi játékkal és koreográfiával teszik felejthetetlenné az estet. Ha Te is ott leszel, jelezd a Facebook eseményen! Sőt, minket is érdemes követned a Facebookon, hiszen hamarosan bemutatjuk nektek a szereplőket!

Az előadás mindenki számára ingyenes, gyertek, szóljon nagyot a gálaest!

Rossz idő esetén az előadást A Művelődés Házában (Imaház utca 2/A) tartják meg!

Hasonló cikkek

Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a 2026-os dunai hajózási szezon, amely idén is számos élményt kínál a Dunakanyarban. A városnéző sétahajóktól a menetrendi járatokig több lehetőség közül választhatnak az érdeklődők, és május 1-jétől ismét elérhető az egyik legkedveltebb program, az esztergomi sétahajóis. A hajózás

Tovább olvasom »

Ünnepi nyitvatartás

A húsvéti hosszú hétvégén is érdemes Magyarország első városába látogatni – mutatjuk, mikor találjátok nyitva a Tourinform Pontot, a Tourinform Irodát és a Visit Esztergom Shopot. Tourinform Pont (Várhegy)– nagypénteken és szombaton 9:00–17:00 között nyitva– húsvétvasárnap és hétfőn zárva Tourinform

Tovább olvasom »
Megszakítás