Látogass el a Rám-szakadékhoz!

Egy könnyed őszi kirándulásra invitálunk, méghozzá Dömös határába, ahol hazánk egyik leglátványosabb természetjáró-látványossága, a Rám-szakadék található.

Ha Esztergomba látogatsz és egy könnyed őszi kirándulásra vágysz, akkor ajánljuk a mintegy fél órányi utazásra található Dömöst, melynek határában hazánk egyik leglátogatottabb természetjáró-látványossága, a Rám-szakadék található. Gépjárművel Esztergom felől Visegrád irányába hajts, majd Pilismarót után Dömösön teheted le az autódat, busszal pedig a 880-as járatra felszállva juthatsz el a településre, de ha igazán sportos akarsz lenni, akkor kerékpárral is érkezhetsz.

A település központjától igazán hangulatos úton haladsz majd, ahol mesébe illő népi motívumokkal találkozhatsz, olyan takaros kis házzal is, melyet a képen láthatsz. Utad során több vendégházat is kiszemelhetsz, hogy később legyen hol megpihenned, sőt a Vadfaló nevezetű erdei vendéglőbe is betérhetsz.

Az utca vége felé, a Rám-szakadékhoz közel található a Szentfa-kápolna és a Szőke forrás pihenőhely, mellyel szemben egy új fogadóépületet építettek. A fából készült könnyűszerkezetes épület a térség látványosságainak, úticéljainak kiindulópontja. Itt információt kaphatsz arról, hogyan juss el a Rám-szakadékhoz, a Vadálló-kövekhez, a Prédikálószékre, vagy éppen Dobogókőre. Az épület felső teraszán megismerkedhetsz a helyi termékekből készült finomságokkal, de itt lehetőséged van elfogyasztani a magaddal hozott úticsomagot is. Fontos megemlíteni, hogy a vizesblokkok mellett az épületben külön helységet alakítottak ki a bajba jutott turisták ellátására, tehát egyben egy elsősegélypontként is funkciónál az épület. Sőt, ha értéket is hoztál magaddal, a kirándulás előtt azt az értékmegőrző szekrénybe zárhatod el.

Mielőtt tovább indulnál, mindenképpen nézd meg a regénybe illő Szentfa-kápolnát és a mellette található csodafát. Miért is érdekes ez a helyszín? A hagyomány szerint 1885-ben két dömösi kisleány libákat legeltetett a falu mögötti mezőkön, majd miután egy bükkfa alatt letelepedtek, az ég csodálatos kékre váltott és mikor felnéztek, Szűz Mária képét pillantották meg a fán a kis Jézussal. Dömösről hamar megérkeztek az idősebb asszonyok is, akik szintén látták a képet, azóta a csodafa búcsújáró hellyé vált.

A helyszínről a Visegrádi-hegység és a Dunakanyar számos látványossága megközelíthető. A már említett Rám-szakadék természeti szépsége miatt méltán tartozik a Dunakanyar legismertebb kirándulóhelyei közé. Fontos tudnod, hogy a vulkanikus kőzetbe vágódott szurdokvölgy mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, és természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak! A Pilisi Parkerdő 2005-ben rozsdamentes anyagból készült létrákkal és korlátokkal könnyítette meg a feljutást, és biztonsági okok miatt – külföldi, például a Szlovák Paradicsomból ismert példák nyomán – felfelé egyirányúsították.

A völgy másik oldalán a Dunakanyar másik népszerű látványossága, a Prédikálószék magasodik, melynek csúcsára a Pilisi Parkerdő 2016-ban épített kilátót Koller József Ybl-díjas építész tervei alapján. A csúcsra a Visegrádi-hegység egy másik igen nehezen járható útvonala vezet fel a szintén vulkáni andezittufából kipreparálódott sziklasoron, a Vadálló-köveken keresztül.

Jó kirándulást és kikapcsolódást kívánunk!

Hasonló cikkek

Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a 2026-os dunai hajózási szezon, amely idén is számos élményt kínál a Dunakanyarban. A városnéző sétahajóktól a menetrendi járatokig több lehetőség közül választhatnak az érdeklődők, és május 1-jétől ismét elérhető az egyik legkedveltebb program, az esztergomi sétahajóis. A hajózás

Tovább olvasom »

Ünnepi nyitvatartás

A húsvéti hosszú hétvégén is érdemes Magyarország első városába látogatni – mutatjuk, mikor találjátok nyitva a Tourinform Pontot, a Tourinform Irodát és a Visit Esztergom Shopot. Tourinform Pont (Várhegy)– nagypénteken és szombaton 9:00–17:00 között nyitva– húsvétvasárnap és hétfőn zárva Tourinform

Tovább olvasom »
Megszakítás