Aranybulla 800: szeptember 11-ig még megtekintheted a kiállítást

Szeptember 11-éig még megtekintheted a Főszékesegyházi Kincstárban az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából rendezett kamarakiállítást. A Prímási és Főkáptalani Levéltár, illetve a Keresztény Múzeum összefogásával megrendezett kiállítás egy vissza nem térő alkalom, semmiképpen se hagyd ki, ha ősszel Esztergomba látogatsz! Érdekesség: a királyi okirat egy példányát a középkorban szinte ugyanezen a helyen őrizték.

A II. András által kiadott királyi okiratot – hogy biztosítsák annak fennmaradását – hét példányban készítették el, melyből egy példányt az Esztergomi Főkáptalannak adtak át. A történelem viharában azonban az említett hiteles iratok elvesztek, így az eredeti dokumentum teljes szövegét ma az esztergomi Prímási Levéltár tulajdonában lévő legkorábbi, 1318-ban készült másolatból ismerhetjük. Az Aranybulla rendelkezéseinek királyi betartását az ellenállási záradék garantálta, mely kimondta, hogy a nemesek a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak, ha a király a rendelkezéseket megszegi.

Az Aranybulla a magyar történelem egyik legismertebb dokumentuma, nevét aranypecsétjéről kapta, és az évszázadok folyamán a magyar alkotmányfejlődés egyik alapforrásává vált. Jelentősége nem saját korához, hanem utóéletéhez kapcsolódik. Azt követően ugyanis, hogy Nagy Lajos király 1351-ben megerősítette és törvénybe foglalta az 1222. évi oklevél szövegét, évszázadokon át a magyar nemesi kiváltságok foglalatának tekintették. Így került be az Aranybulla Werbőczy Istvánnak a középkori magyar jogot összefoglaló tekintélyes művébe, az 1517-ben kiadott Hármaskönyvbe. Werbőczy révén pedig egészen 1848-ig az Aranybulla volt a magyar rendi ellenállás, a magyar függetlenségi törekvések egyik sarokköve.

A kiállításon az említett legrégebbi, 1318-as másolat mellett az okirathoz tartozó aranypecsétet is megtekintheted többféle változatban. Mindemellett gipsz formájában láthatod II. András lehetséges arcmását, ami a bambergi lovas arcáról készült. Az elhelyezett installációkról pedig megtudhatod az aranybulla eredetét, történetét és kiadásának előzményeit.

Amennyiben egyéb elfoglaltságaid miatt mégsem tudsz ellátogatni a kiállításra elhozzuk neked virtuálisan az otthonodba:

A 800. évforduló alkalmából az aranypecsétet két érme formájában is kiadták. A nagyobbik – réz és nikkel ötvözetből készült – színesfém emlékérme az Aranybulla pecsétjének eredeti méretével azonos (67 mm, 117,5 gramm), melynek az előoldalára ráilleszthető a 999 ezrelék finomságú aranyból készült, 0,50 grammos, 11 milliméter átmérőjű arany emlékérme. Az érméket Endrődy Zoltán iparművész tervezte. Ha megtetszett az emlékérme, akkor a Magyar Pénzverő Zrt. webáruházában vásárolhatod meg!

Felhasznált források: Wikipédia / Magyar Kurír / MTI / Magyar Pénzverő Zrt.

Hasonló cikkek

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az Esztergomi Szent István Napok augusztus 19-23. között öt napon át várja a látogatókat az Erzsébet parkban, ahol minden program ingyenesen látogatható. A történelmi hagyományokat őrző rendezvénysorozat idén

Tovább olvasom »

Pumukli volt a Múzeumok Éjszakája sztárja Esztergomban

Június 20-án este ismét megteltek élettel Esztergom múzeumai, galériái és kulturális helyszínei. A Múzeumok Éjszakája idei programjain sok száz látogató vett részt, akik egyetlen karszalaggal fedezhették fel a város gazdag kulturális kínálatát, a történelmi emlékektől a tudományos bemutatókon át egészen

Tovább olvasom »
Megszakítás