Babits Piknik 2022

Csodálatos idő van, Esztergom ma is nyitott a kultúrára. Szereted a zenét és a színházat? Akkor a Babits Pikniken a helyed! A Babits Mihály Színház és a MNM Babits Mihály Emlékháza a mai napon rendezi meg a Babits Pikniket a költőóriás egykori esztergomi nyaralójának kertjében.

A kultúrpiknik 18.30-kor Pöttyös sétával kezdődik. Mára már hagyomány, hogy a Babits Mihály névadójának szobránál találkoznak a résztvevők, majd innen sétálnak fel az emlékházig. Idén a szervezők pöttyös tematikát hirdettek, ahova lehetőség szerint pöttyös ruhába, vagy kiegészítőbe várnak benneteket. Miért pont pöttyös? Mert Babits Mihály feleségének, Tanner Ilonának – írói álnevén Török Sophie-nak – ez volt a jellegzetes viselete. Érdekesség még, hogy az írónő piros alapon fehér pöttyöket viselt, míg Babits kék alapon fehér pöttyöket.

Miután a résztvevők felértek az Előhegyen található Babits Mihály Emlékházba, egy rövid szusszanást követően 19.30-kor két fiatal tehetségnek a koncertjét hallgathatják meg „Koncert a verandán” címmel. A híres autógrammos fal előtt Balog Nellának, a müncheni zeneakadémi csellószakos hallgatójának és Vavrinecz Andrásnak, a Liszt Ferenc Zeneakadémia hegedűszakos hallgatójának koncertjével várnak benneteket!

20.30-kor hagyományosan a Babits Mihály Színház tagjai előadják Babits Mihály Jónás könyvét Báhner Péter és Kéner Gabi közreműködésével. Az előadás különlegessége, hogy az a barackfa előtt játszák, amit maga a költőóriás ültetett a kertjében. További érdekesség még, hogy az első Babits Pikniken is a Jónás könyvét adták elő, innen indult a színház története.

A programokon való részvétel ingyenes!

Hasonló cikkek

Richter Egészségdélelőtt az Esztergomi Piacon

Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket. A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos

Tovább olvasom »

Hídünnep: 25 éve épült újjá a Mária Valéria híd

Különleges jubileumra készül Esztergom és Párkány: 2026-ban huszonöt éve építették újjá és adták át ismét a két várost összekötő Mária Valéria hidat. A szeptember 26-27. között megrendezendő Hídünnep koncertekkel, kulturális és családi programokkal, valamint közösségi élményekkel várja a látogatókat. Az

Tovább olvasom »

Ismét az esztergomi kórháznak gyűjtenek a motoros angyalok

2026. szeptember 12-én, szombaton tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy angyalszárnyat bontva ismét megmutassák: a motoros társadalom összefogására és önzetlen segítségére mindig lehet számítani. A „Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági felvonulás idén is regisztrációhoz kötött.

Tovább olvasom »
Megszakítás