
Idén is koronázó városhoz méltó programokkal készül Magyarország első városa az államalapítás ünnepére. Az augusztus 19. és 23. között zajló Esztergomi Szent István Napokon előadások, koncertek, családi programok, kézműves vásár, valamint széles gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket.
A rendezvény minden programja ingyenesen látogatható!
Az alábbi menüpontokban a részletes programok, a fellépők bemutatkozásai, valamint a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók találhatók.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A magyar rockzene egyik meghatározó előadója, Varga Miklós több mint négy évtizede áll a színpadon. Az ikonikus énekes nevéhez olyan legendás rockoperák fűződnek, mint az István, a király, emellett számos emlékezetes slágerrel gazdagította a hazai zenei életet. Zenekarával a legismertebb rockopera-részletek, egykori zenekari sikerek és szólókarrierjének legnépszerűbb dalai csendülnek fel, köztük az Európa, a Zöld, a bíbor és a fekete, az Őrült lány és az Oly távol vagy tőlem. Koncertjük igazi időutazás a magyar rock legnagyobb pillanatai között.

A felvidéki Fifti-Fifti duó különleges zenei világot teremt, ahol a költészet és a dallamok találkoznak. Tornóczi Tibor és Göbő Sándor Versek másképp… című műsorában klasszikus és kortárs magyar költők versei kelnek új életre egyedi hangszerelésben, akusztikus hangzással és érzékeny előadásmóddal. A formáció az elmúlt években rangos hazai és nemzetközi elismeréseket is kiérdemelt az énekelt versek műfajában, koncertjeiken pedig bebizonyítják, hogy a költészet nemcsak olvasva, hanem zenében megszólalva is maradandó élményt nyújt.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar a Vígszínház népszerű musicalje, A Pál utcai fiúk szereplőiből alakult 2017-ben. Koncertjeiken felcsendülnek az előadás emblematikus dalai, legendás vígszínházi slágerek, Presser Gábor szerzeményei, saját dalaik, valamint a hazai és a nemzetközi rockzene jól ismert klasszikusai is. A zenekar energikus előadásmódja, kiváló muzsikusai és közvetlen hangulata minden alkalommal igazi közösségi élménnyé varázsolja a koncertet, amelyet a színház és az élő zene rajongóinak egyaránt érdemes átélni.

Szent István ünnepének egyik legszebb hagyománya az új kenyér megáldása és megszegése. Az ünnepi program részeként ünnepi beszéd és ünnepi műsor várja a résztvevőket, majd sor kerül az új kenyér megáldására és közös megszegésére. A program méltó alkalmat kínál arra, hogy együtt emlékezzünk államalapító királyunkra, és közösen ünnepeljük nemzeti ünnepünket.

Idén is gondoltunk a legkisebbekre: az Esztergomi Szent István Napokon a gyerekek legnagyobb örömére ismét megérkezik a hatalmas, 10×8×6 méteres Mancsőrjáratos légvár! A népszerű mese hősei – Chase, Marshall és társaik – ezúttal semcsak a képernyőn, hanem egy igazi ugrálásra csábító világban is elkísérik a kicsiket. Ez a színes, biztonságos és óriási méretű légvár igazi paradicsom a mozgásra vágyó lurkóknak: ugrálhatnak, mászhatnak és szaladgálhatnak, miközben kedvenc hőseik vigyáznak rájuk. Ráadásul a játék teljesen díjmentes, így a szülők is hátradőlhetnek egy kis időre, amíg a gyerekek kiugrálják magukat.

Lépjetek be a buborékok varázslatos világába az Esztergomi Szent István Napokon! Az Óriásbuborék Show különleges látványosság, ahol színes, hatalmas, szinte lebegő álomként szálló buborékok ejtik ámulatba a kicsiket és nagyokat. A „bubisták” nem csupán látványos buborékokat fújnak, hanem interaktív játékokkal, közös élményekkel vonják be a közönséget az ötórás program során. És ami igazán különlegessé teszi: nemcsak nézni lehet, hanem részt is venni benne! A bátrabbak saját maguk is kipróbálhatják, milyen érzés egy extravagáns méretű buborékot fújni, ami akár nagyobb lehet, mint ők maguk!


A Magyar Népmese Színház előadásában Mátyás király legismertebb történetei elevenednek meg sok humorral, zenével és interaktív jelenetekkel. Vajon ki a legokosabb Mátyás udvarában: a bölcs uralkodó, Okos Katica, Mujkó, vagy éppen Beatrix királyné? A mesejáték játékos formában idézi meg Budavára világát, miközben a gyerekek is részesei lehetnek az igazságot kereső kalandnak. Az előadás szórakoztató és tanulságos élményt kínál az egész család számára.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A Magyar Népmese Színház ezúttal egy klasszikus magyar népmesét varázsol a színpadra, amelyben bátorság, varázslat és kitartás fonódik össze. Az Aranytollú madár segítségével két testvér próbálja legyőzni a rájuk leselkedő akadályokat, hogy végül egymásra találjon a család. Az interaktív előadás során a gyerekek is bekapcsolódhatnak a történetbe, így a mese nemcsak életre kel, hanem közös élménnyé is válik minden néző számára.

A Bikini a magyar rockzene egyik legismertebb és legmeghatározóbb együttese, amely több mint négy évtizede meghatározó szereplője a hazai zenei életnek. A D. Nagy Lajos vezette zenekar koncertjein generációkat összekötő slágerek csendülnek fel, köztük a Közeli helyeken, a Fagyi, a Ki visz haza vagy az Adj helyet magad mellett. A Bikini ma is aktív, folyamatosan turnézik és új dalokat készít, miközben megőrizte azt az egyedi hangzást és mondanivalót, amelynek köszönhetően a magyar rock egyik legnépszerűbb zenekarává vált.

Gera Domonkos, művésznevén Kalács, a Rettenetes Mümők akusztikus testvérzenekarának dalszerző-énekese, aki szólóprodukciójában saját szerzeményeit és néhány különleges feldolgozást hoz el a közönségnek. Könnyed dallamok, őszinte szövegek és meghitt hangulat jellemzik koncertjeit, amelyekben a vidámság és a nosztalgikus melankólia egyaránt helyet kap. A Petőfi Rádió hallgatói is ismerhetik dalait, hiszen a Boldogság és a Téboly című szerzeményei rendszeresen felcsendülnek az adón.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A DÍVÁK formáció – Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit – több mint húsz éve varázsolja el a közönséget látványos zenés produkcióival. Az ABBA és Boney M. Show koncerten a disco aranykorának legnagyobb világslágerei csendülnek fel élő zenekari kísérettel, lendületes előadásban és látványos színpadi show-val. A Dancing Queen, a Mamma Mia, a Rasputin vagy a Sunny dallamai garantáltan táncra hívják a közönséget, miközben egy estére újra megelevenedik a ’70-es és ’80-as évek felejthetetlen hangulata.

Idén is gondoltunk a legkisebbekre: az Esztergomi Szent István Napokon a gyerekek legnagyobb örömére ismét megérkezik a hatalmas, 10×8×6 méteres Mancsőrjáratos légvár! A népszerű mese hősei – Chase, Marshall és társaik – ezúttal semcsak a képernyőn, hanem egy igazi ugrálásra csábító világban is elkísérik a kicsiket. Ez a színes, biztonságos és óriási méretű légvár igazi paradicsom a mozgásra vágyó lurkóknak: ugrálhatnak, mászhatnak és szaladgálhatnak, miközben kedvenc hőseik vigyáznak rájuk. Ráadásul a játék teljesen díjmentes, így a szülők is hátradőlhetnek egy kis időre, amíg a gyerekek kiugrálják magukat.

Lépjetek be a buborékok varázslatos világába az Esztergomi Szent István Napokon! Az Óriásbuborék Show különleges látványosság, ahol színes, hatalmas, szinte lebegő álomként szálló buborékok ejtik ámulatba a kicsiket és nagyokat. A „bubisták” nem csupán látványos buborékokat fújnak, hanem interaktív játékokkal, közös élményekkel vonják be a közönséget az ötórás program során. És ami igazán különlegessé teszi: nemcsak nézni lehet, hanem részt is venni benne! A bátrabbak saját maguk is kipróbálhatják, milyen érzés egy extravagáns méretű buborékot fújni, ami akár nagyobb lehet, mint ők maguk!

Az Esztergomi Szent István Napok egyik legszínesebb programja idén is várja a gyerekeket! A PearlyArt fantasztikus csapata ismét elhozza nekünk a varázslatot: arcfestéssel és csillámtetoválással teszik még emlékezetesebbé az ünnepet. Kicsik és nagyok kedvükre választhatnak a mesebeli pillangóktól a szuperhősökön át a szivárványos unikornisokig – a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt! A gyönyörűen kidolgozott, bőrbarát festések és ragyogó csillámdekorációk garantáltan mosolyt csalnak minden arcra. Az arcfestés és a csillámtetoválás 10:00–13:00, valamint 14:00–17:00 óra között vehető igénybe.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A veszprémi Kabóca Bábszínház marionettelőadása egy klasszikus mese újragondolt feldolgozása, amely humorral és látványos bábjátékkal szólítja meg a legkisebbeket és a felnőtteket egyaránt. A szegény halász és kívánságokkal sosem betelő feleségének története izgalmas kalandokon keresztül mutatja meg, hogy a boldogság nem a megszerzett javakon múlik. A színvonalas előadás elgondolkodtató üzenete mellett sok vidám pillanatot és felejthetetlen élményt ígér az egész családnak.

A Boridalok Trió vidám, interaktív gyerekkoncertje igazi zenei kalandra hívja a családokat. A formáció tagjai Varga Bori énekes, dalszerző és zenetanár, Dakos Lilla zongoraművész, valamint Hudák Zsófia nagybőgős, akik együtt varázsolnak különleges hangzásvilágot a színpadra. A Süss fel kicsi Nap című műsorban közös éneklés, körtánc, játékos zenés feladatok és sok mosolyt fakasztó dallam várja a gyerekeket. A koncert garantáltan élményt nyújt az egész családnak, a dalok pedig még sokáig elkísérik a közönséget.

A Folkontinent a magyar népdalok időtálló szépségét ötvözi friss, modern hangzásvilággal, miközben hű marad a dalok eredeti tisztaságához és érzelmi erejéhez. Akusztikus koncertjeiken a népzenei hagyományok mellett ismert feldolgozások is helyet kapnak, így minden korosztály találhat kedvére való dallamokat. A formáció több rangos fesztiválon és tehetségkutatón is sikert aratott, 2024-ben pedig az Egri Utcazenészek Versenyének közönségdíját is elnyerte. Koncertjük különleges zenei utazás, amely hidat épít múlt és jelen között.

Keresztes Ildikó a magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb előadóművésze, aki több mint négy évtizede áll a színpadon töretlen szenvedéllyel. A Máté Péter-díjas, Artisjus- és eMeRTon-díjas énekesnő karakteres, füstös hangjával és őszinte előadásmódjával generációk kedvencévé vált. Jubileumi koncertjén legismertebb dalai mellett pályafutásának meghatározó pillanatait is felidézi, miközben a pop és a blues-rock világában egyaránt magával ragadó zenei élményt nyújt.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A Budapest Bár Farkas Róbert vezetésével az elmúlt közel két évtized egyik legsikeresebb koncertprodukciójává vált Magyarországon. Egyedülálló zenei világában a régi pesti kávéházak hangulata találkozik a cigányzene, a jazz, a pop és a rock elemeivel, miközben ismert dalok születnek újjá különleges hangszerelésben. Az esztergomi koncerten a Budapest Bár zenekar – Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ürmös Sándor (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika), Farkas Richárd (nagybőgő) és Kisvári Bence (dob) – mellett Behumi Dóri, Rutkai Bori, Pokorny Lia, Ferenczi Bora, Frenk és Keleti András is színpadra lép. A koncert felejthetetlen zenei utazást ígér, ahol korok, stílusok és generációk találkoznak.

Idén is gondoltunk a legkisebbekre: az Esztergomi Szent István Napokon a gyerekek legnagyobb örömére ismét megérkezik a hatalmas, 10×8×6 méteres Mancsőrjáratos légvár! A népszerű mese hősei – Chase, Marshall és társaik – ezúttal semcsak a képernyőn, hanem egy igazi ugrálásra csábító világban is elkísérik a kicsiket. Ez a színes, biztonságos és óriási méretű légvár igazi paradicsom a mozgásra vágyó lurkóknak: ugrálhatnak, mászhatnak és szaladgálhatnak, miközben kedvenc hőseik vigyáznak rájuk. Ráadásul a játék teljesen díjmentes, így a szülők is hátradőlhetnek egy kis időre, amíg a gyerekek kiugrálják magukat.

Az Esztergomi Szent István Napok egyik legszínesebb programja idén is várja a gyerekeket! A PearlyArt fantasztikus csapata ismét elhozza nekünk a varázslatot: arcfestéssel és csillámtetoválással teszik még emlékezetesebbé az ünnepet. Kicsik és nagyok kedvükre választhatnak a mesebeli pillangóktól a szuperhősökön át a szivárványos unikornisokig – a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt! A gyönyörűen kidolgozott, bőrbarát festések és ragyogó csillámdekorációk garantáltan mosolyt csalnak minden arcra. Az arcfestés és a csillámtetoválás 10:00–13:00, valamint 14:00–17:00 óra között vehető igénybe.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

Az Artist Company Zsonglőr Cirkusza különleges, interaktív élménnyel várja a gyerekeket, akik ezúttal nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is lehetnek a cirkusz varázslatos világának. A cirkuszi játszóházban játékos formában ismerkedhetnek meg a zsonglőrködés alapjaival, kipróbálhatják ügyességüket különféle cirkuszi eszközökkel, sőt a gólyalábas közlekedés rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek. A program célja, hogy a mozgás, a játék és a sikerélmény örömén keresztül közelebb hozza a gyerekekhez a cirkuszművészetet, miközben felejthetetlen élményekkel gazdagodnak az Esztergomi Szent István Napokon.

A Mesekocsi Színház 2006 óta szórakoztatja a családokat interaktív mesejátékaival, zenés előadásaival és gyermekprogramjaival szerte az országban. Az állatok nyelvén tudó juhász című előadás Illyés Gyula ismert meséjét kelti életre sok humorral, zenével és látványos jelmezekkel. Tibi, a juhász egy különös kaland során megtanulja az állatok nyelvét, ám ezzel olyan bonyodalmakba keveredik, amelyekből csak a gyerekek segítségével találhat kiutat. A vidám, interaktív mese garantált kikapcsolódást nyújt az egész család számára.

A Kolompos Együttes évtizedek óta a magyar gyermekzenei élet egyik legkedveltebb formációja. Műsoraik a magyar népzene, a népi játékok, a mondókák és a hagyományok világát hozzák közel a legkisebbekhez, sok énekkel, humorral és közös játékkal. Koncertjeiken különleges népi hangszerek szólalnak meg, a gyerekek pedig nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is lehetnek az előadásnak. A vidám műsor végén a közös tánc sem marad el, így a Kolompos koncertje igazi családi élményt ígér minden korosztály számára.

A Junior Artisjus-díjas Szeder 2013 óta az indie folk-pop egyik legkülönlegesebb hazai előadója. Dalaiban az élet apró örömei, a humor és az önismeret kérdései egyaránt helyet kapnak, közvetlen előadásmódja pedig könnyedén kapcsolatot teremt a közönséggel. Az akusztikus trióban Szeder énekével és gitárjátékával, Tóth Dóri hegedűn és vokállal, valamint Kristóf Martin gitáron teremti meg azt a bensőséges hangzásvilágot, amely egyszerre finom, érzelmes és magával ragadó koncertélményt kínál.

Az idén 50 éves Kormorán a magyar folk-rock egyik legismertebb és legmeghatározóbb együttese. Az 1976-ban Koltay Gergely által alapított zenekar egyedi hangzásvilágában a magyar népzene motívumai találkoznak a rockzenével, miközben olyan tradicionális hangszerek szólalnak meg, mint a tárogató, a duda, a tekerőlant, a citera vagy a furulya. A Kormorán évtizedek óta rendszeres fellépője a hazai és nemzetközi színpadoknak, koncertjein pedig a legismertebb dalaik mellett a magyar zenei örökséget idéző, lendületes és érzelmekkel teli műsorral várja a közönséget.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A Kossuth-díjas Csík Zenekar közel négy évtizede a magyar népzene egyik legismertebb és legelismertebb képviselője. Koncertjeiken a hagyományos magyar népzene találkozik a kortárs zenei irányzatokkal, így minden fellépésük különleges élményt kínál a népzene és a könnyűzene kedvelőinek egyaránt. A zenekar pályafutása során olyan kiváló művészekkel dolgozott együtt, mint Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Karácsony János, Földes László „Hobo”, Bagossy Norbi vagy Rúzsa Magdi. 2025-től Gál Tibor énekes-hegedűssel megújult felállásban folytatják munkájukat, megőrizve a Csík Zenekarra jellemző magas színvonalat, lendületet és egyedi zenei világot.

Idén is gondoltunk a legkisebbekre: az Esztergomi Szent István Napokon a gyerekek legnagyobb örömére ismét megérkezik a hatalmas, 10×8×6 méteres Mancsőrjáratos légvár! A népszerű mese hősei – Chase, Marshall és társaik – ezúttal semcsak a képernyőn, hanem egy igazi ugrálásra csábító világban is elkísérik a kicsiket. Ez a színes, biztonságos és óriási méretű légvár igazi paradicsom a mozgásra vágyó lurkóknak: ugrálhatnak, mászhatnak és szaladgálhatnak, miközben kedvenc hőseik vigyáznak rájuk. Ráadásul a játék teljesen díjmentes, így a szülők is hátradőlhetnek egy kis időre, amíg a gyerekek kiugrálják magukat.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

Az Esztergomi Szent István Napok egyik legszínesebb programja idén is várja a gyerekeket! A PearlyArt fantasztikus csapata ismét elhozza nekünk a varázslatot: arcfestéssel és csillámtetoválással teszik még emlékezetesebbé az ünnepet. Kicsik és nagyok kedvükre választhatnak a mesebeli pillangóktól a szuperhősökön át a szivárványos unikornisokig – a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt! A gyönyörűen kidolgozott, bőrbarát festések és ragyogó csillámdekorációk garantáltan mosolyt csalnak minden arcra. Az arcfestés és a csillámtetoválás 10:00–13:00, valamint 14:00–17:00 óra között vehető igénybe.

A múlt értékei és a játék öröme találkozik az Esztergomi Szent István Napokon! A HappyMix hagyományőrző népi fajátékai egész napos szórakozást kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A természetes anyagokból készült játékok nemcsak ügyességet és kreativitást fejlesztenek, hanem különleges időutazásra is hívnak – vissza a régi falusi udvarok világába. A résztvevők kipróbálhatják a klasszikus ügyességi és logikai játékokat, miközben a közös nevetés és a játék öröme összeköti a generációkat. A modern hétköznapok rohanásában igazi felüdülés ez a program, ahol a természetközeli élmény és a magyar népi kultúra kéz a kézben jár.

A Bóbita Zenekar 1997 óta szórakoztatja a legkisebbeket vidám, interaktív koncertjeivel. Műsoraik középpontjában a közös éneklés, a tánc, a játék és a zenélés áll, így a gyerekek nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is lehetnek az előadásnak. Az elmúlt közel három évtizedben számtalan hazai és határon túli fesztiválon, kulturális rendezvényen és művelődési központban léptek fel, ahol mindig önfeledt hangulatot teremtettek. Koncertjük garantáltan vidám, zenés élményt nyújt az egész család számára.

A Csillangó Meseműhely 2013 óta kelti életre a magyar népmeséket élő mesemondással és népzenei kísérettel. Az Ábelesz-kóbelesz című interaktív előadás egy vidám, ördögös népmese, amelyben a gyerekek is aktív részesei lehetnek a kalandoknak. A történetet Kulcsár-Elek Csilla meséli el, miközben a zenészek hegedűn, brácsán, csellón, furulyán és ütőgardonon teremtenek különleges hangulatot. A mese végén egy közös tánc koronázza meg az élményt, így a család minden tagja mosollyal az arcán térhet haza.

A Zűrös Banda a magyar világzenei élet kiváló muzsikusaiból alakult, akiket a magyar és a balkáni népzene iránti közös szenvedély hozott össze. Zenéjükben a magyar, szerb, macedón, bolgár és román népzenei hagyományok találkoznak modern hangzással, lendületes ritmusokkal és saját szerzeményekkel. Első két albumuk is felkerült a World Music Charts Europe rangos toplistájára, bizonyítva nemzetközi elismertségüket. A zenekar tagjai: Básits Branka (ének), Bede Péter (szaxofon), Deáky Márton (szaxofon, klarinét), Babcsán Bence (szaxofon, klarinét), Varga Kornél (gitár), Boros Attila (basszusgitár) és Kertész Ákos (dob). Koncertjük garantáltan magával ragadja a közönséget a népzene és a balkáni dallamok sodró erejével.

A Lilium Acoustic különleges kortárs világzenei formáció, amelyben a magyar népzene hagyományai modern, finoman urbánus hangzásvilággal találkoznak. Dalaik egyszerre bensőségesek és felemelőek, a múlt értékeiből merítve szólnak a jelen emberéhez. A zenekar középpontjában Träger Lili karakteres énekhangja áll, amely különleges atmoszférát teremt minden koncerten. A formáció tagjai: Träger Lili (ének), Szőllősi Lajos (szólógitár, akusztikus gitár, bendzsó, vokál), Székely Veronika (hegedű, vokál), Soós László (akusztikus gitár, brácsa, vokál), Bordás Zoltán (dob, ütőhangszerek) és Vajdovich Árpád (nagybőgő). Egyedi zenei világuk egyszerre őrzi a hagyományokat és mutat új utakat.

A Park Moziban a legkisebbeket és a nosztalgiázni vágyó családokat egyaránt mesés élmények várják. A vetítések során klasszikus magyar mesefilmek és népszerű animációs alkotások idézik fel a gyermekkor kedvenc történeteit. A szabadtéri mozi kellemes kikapcsolódást kínál a rendezvény teljes ideje alatt, így a programok között vagy akár egy koncert előtt is érdemes beülni egy közös filmezésre.

A Magyar Banda a magyar népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból alakult 2020-ban. Tagjai olyan kiváló előadók állandó zenésztársai, mint Berecz András, Sebestyén Márta, a Muzsikás, a Magyar Állami Népi Együttes, Herczku Ágnes vagy a Cimbaliband. Koncertjeiken a hagyományos magyar népzene friss, lendületes és egyéni megszólalásban kel életre, miközben hűek maradnak mestereiktől örökölt zenei hagyományukhoz. A zenekar tagjai: ifj. Szerényi Béla (ének, furulya, tárogató, tekerő, esz-klarinét), Solymosi Máté (hegedű), Szilágyi Márton (hegedű), Fekete Márton „Kispuma” (brácsa, kontra), Zimber Ferenc (cimbalom), valamint Tóth Máté (nagybőgő, kisbőgő).
Az Esztergomi Szent István Napok nemcsak a programokról, hanem a gasztronómiai élményekről is szól! A rendezvény ideje alatt gazdag kínálattal várjuk a látogatókat az Erzsébet Parkban, ahol mindenki megtalálhatja a kedvencét – legyen szó ínycsiklandó fogásokról vagy hűsítő italokról.
Részletek hamarosan!
Az Esztergomi Szent István Napokon a kézműves portékák szerelmesei sem maradnak élmények nélkül! A rendezvény ideje alatt az Erzsébet parkban változatos kínálattal várja a látogatókat a kézműves vásár, ahol egyedi, saját készítésű termékek között válogathatunk – a különleges ékszerektől és dekorációktól egészen az ínycsiklandó finomságokig.
Részletek hamarosan…

A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül a Polgári Törvénykönyvben meghatározott nyilvános közéleti szereplésre és tömegfelvételre vonatkozó rendelkezések szerint. A kép-, hang- és videófelvétel felhasználása térben, időben, és felhasználási módban korlátlan.
A rendezvény akadálymentesített. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat hátrányosan érinthet.