Ők énekelnek nektek az operett és musical gálán!

Visszajelzések alapján sokan várják már az operett és musical gálát, amit a Babits Mihály Színház az esztergomi Széchenyi téren rendez szeptember 10-én, szombaton. Cikkünkben bemutatjuk azokat az előadókat, akik csodás hangjukkal kápráztatnak majd el Benneteket!

Cseke Brigittát hosszú és izgalmas út vezette el a színház világához. A marosvásárhelyi lány csodásan énekel, de táncol és zongorázik is. Találkozhattatok vele a soroksári Fedák Sári Színházban, vagy éppen a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a BIAK Circus Theatrum műfajteremtő cirkuszi musicaljében is szerepelt. Ha tetszik a hangja, szeptembertől a Centrál Színházban is megtalálhatjátok.

Szalkári Rékát már 6 éves korában rabul ejtette a színpad és a zene. Mindamellett, hogy énekel, színészkedik és bábozik, a TV-ből is ismerhetitek a hangját, hiszen szinkronizálással foglalkozik. Az AudioRide zenekar énekeseként többek között már fellépett az A38 Hajón és a Dürer kertben is. Találkozhattok vele a Pesti Royal Színházban, valamint a soroksári Fedák Sári Színházban.

Noé Veronika 8 éves korában kezdett el hangszereket kipróbálni, majd énekelni. Lassan 7 éve tagja a Liget Társulatnak, de egy gyermekzenekarban is énekel. Elmondása szerint már fiatal korában teljesen beszippantotta a színpad, a színház világa, ami nem csak a szerepjátszásról, hanem önmaga megismeréséről is szól.

Szondi Tamás többek között énekelt a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a Budapesti Operettszínház kórusában is. Jelenleg szabadúszóként színészként dolgozik a Babits Mihály Színházban, a Veszprémi Pannon Várszínházban és a soroksári Fedák Sári Színházban.

Olasz Csaba első sikerei a versmondásban születtek, számos nemzetközi- és országos szavalóversenyen szerepelt. Hosszú éveken át statisztált a Szegedi Szabadtéri Játékok darabjaiban. 2016 óta pedig a Liget Társulat tagja. Vigyázzatok vele, mert mindamellett, hogy énekel és sportol, középiskolás osztályfőnök is!

Végül, de nem utolsó sorban a csepeli Öller Rolandot mutatjuk be. Ő az iskolában szavalt, bábozott és színjátszott is. Énekes és színházi tudását évek óta a soroksári Fedák Sári Színházban kamatoztatja. „Kedvenc darabom a Viktória, abból is a Jancsi szerepe, Koltay szárnysegéde. A Fedák Sári Színházban először én játszottam ezt a szerepet.”

Az előadás mindenki számára ingyenes, gyertek, szóljon nagyot a gálaest! Ha Te is ott leszel, jelezd a Facebook eseményen!

A kulturális program mellett a helyszínen a Széchenyi tér vendéglátóhelyei adják a gasztronómiai élményeket!

Rossz idő esetén az előadást A Művelődés Házában (Imaház utca 2/A) tartják meg!

Hasonló cikkek

Richter Egészségdélelőtt az Esztergomi Piacon

Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket. A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos

Tovább olvasom »

Hídünnep: 25 éve épült újjá a Mária Valéria híd

Különleges jubileumra készül Esztergom és Párkány: 2026-ban huszonöt éve építették újjá és adták át ismét a két várost összekötő Mária Valéria hidat. A szeptember 26-27. között megrendezendő Hídünnep koncertekkel, kulturális és családi programokkal, valamint közösségi élményekkel várja a látogatókat. Az

Tovább olvasom »

Ismét az esztergomi kórháznak gyűjtenek a motoros angyalok

2026. szeptember 12-én, szombaton tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy angyalszárnyat bontva ismét megmutassák: a motoros társadalom összefogására és önzetlen segítségére mindig lehet számítani. A „Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági felvonulás idén is regisztrációhoz kötött.

Tovább olvasom »
Megszakítás