14 helyszín, 1 karszalag: különleges programokkal vár a Múzeumok Éjszakája Esztergomban

Június 20-án, szombaton este ismét életre kelnek Esztergom múzeumai, galériái és kulturális terei a Múzeumok Éjszakáján. A nyár egyik legnépszerűbb kulturális eseményén idén 13 esztergomi helyszín és egy párkányi múzeum várja a látogatókat előadásokkal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, kézműves foglalkozásokkal, interaktív játékokkal és különleges éjszakai élményekkel.

A történelmi város idén is egyedülálló összefogással csatlakozik az országos programsorozathoz. A fővároson kívül vidéken kevés helyen valósul meg ilyen széles körű kulturális együttműködés, ahol egyetlen este alatt szinte az összes helyi kiállítóhely megnyitja kapuit. A program ráadásul nemzetközi jelleget is ölt, hiszen a felvidéki Párkányi Városi Múzeum is része az eseménynek.

A Duna Múzeumban tudományos show-k, koncertek és látványos kísérletek szórakoztatják majd a közönséget, míg az Esztergomi Bazilikában a Biblia ételeiről, a bor szakrális szerepéről és a Bazilika történetéről hallhatnak érdekességeket az érdeklődők.

A Főszékesegyházi Könyvtárban különleges kódexeket és kultúrtörténeti ritkaságokat mutatnak be, az Esztergomi Dzsámiban pedig török motívumfestés, lámpáskészítés és keleti hangulat várja a vendégeket. Az Esztergomi Művészek Céhe workshopokkal, fényfestéssel és kiállításmegnyitóval csatlakozik az eseményhez, míg a Geoda Interaktív Ásvány- és Őslénykiállításon aranymosás és ásványkutatás színesíti az estét.

A Vármegyei Levéltárban a dorogi hanglemezgyártás története kerül fókuszba, a Babits Mihály Emlékházban rendhagyó tárlatvezetések és zenei-irodalmi programok idézik meg az egykori alkotók világát. A Balassa Bálint Múzeumban restaurátorműhely-látogatások, régészeti és antropológiai előadások várják az érdeklődőket.

Az Esztergomi Vármúzeumban történelmi játékok, íjászbemutatók, csillagászati programok és fejlámpás tárlatvezetés is lesz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig családi és interaktív programokkal készül. A Párkányi Városi Múzeumban avar kori leletek, tojásfaragás és zenés programok fogadják a látogatókat, a Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában pedig különleges kortárs kiállítás lesz látható. Az Esztergomi Baptista Imaház egész estés LEGO-kiállítással és fotókiállításokkal várja a közönséget.

A kulturális élmények mellett a közlekedés idén is egyszerű és élménydús lesz: a Richter Gedeon Nyrt. támogatásának köszönhetően a látogatók ingyenesen utazhatnak a helyszíneket összekötő gumikerekes kisvonattal.

A programban résztvevő helyszínek egyetlen karszalag megvásárlásával látogathatók végig. A jegyek elővételben online az esztergomijegyek.hu oldalon érhetők el. A részletes programok a muzej.visitesztergom.hu oldalon találhatók, további érdekességekért pedig érdemes követni a Múzeumok Éjszakája Esztergom Facebook-oldalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Felhívás: kézműves árusok jelentkezését várjuk

2026-ban is megrendezésre kerül az Esztergomi Adventi Vásár a Széchenyi téren. Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. jelentkezést hirdet a vásáron való részvételre, ehhez várjuk kézművesek, népművészek, iparművészek, innovatív alkotók és kézműves élelmiszer készítők jelentkezését, akik az adventi és karácsonyi hagyományok hangulatához

Tovább olvasom »

Richter Egészségdélelőtt az Esztergomi Piacon

Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket. A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos

Tovább olvasom »

Hídünnep: 25 éve épült újjá a Mária Valéria híd

Különleges jubileumra készül Esztergom és Párkány: 2026-ban huszonöt éve építették újjá és adták át ismét a két várost összekötő Mária Valéria hidat. A szeptember 26-27. között megrendezendő Hídünnep koncertekkel, kulturális és családi programokkal, valamint közösségi élményekkel várja a látogatókat. Az

Tovább olvasom »
Megszakítás