Babits Piknik: ismét felpezsdül az élet a költőóriás egykori nyaralójánál

A Magyar Nemzeti Múzeum Babits Mihály Emlékháza és a Babits Mihály Színház immáron 4. alkalommal rendezi meg a Babits Pikniket Esztergom belvárosában, illetve a költőóriás egykori nyaralójának kertjében május 24. és 25. között. Szeretitek az irodalmat, a történelmet és a zenét? Akkor itt a helyetek! Mutatjuk a részleteket!

A pénteki program 10 órakor a „Tavaszi iramlás” című irodalmi sétával kezdődik, ahol Kaj Ádám és Tóth János Gergely színművészek Babits írásain keresztül vezetik az érdeklődőket, reflektálva a város történelmi épületeire és személyeire. Az útvonal a következő lesz: Széchenyi tér északi vége – Szamos Cukrászda – Fürdő Szálló – Balassa Múzeum – Keresztény Múzeum – Kossuth-híd – Szent István Strandfürdő – Einczinger-ház – Városháza.

A délelőtti irodalmi séta után 19 órakor kezdődik a program „piknik” része a Babits Mihály Emlékháznál. Először az esztergomi diákok közös szavalását hallgathatják meg az érdeklődők, majd „Költők a házban és a kertben” címmel G. Tóth Franciska irodalmi muzeológus előadása következik. A kulturális napot 20 órakor az Űrlénykirály és Galambos Péter fantasztikus koncertjével koronázzák meg!

Szombaton 19 órakor a Pöttyös sétával folytatódik a program. Mára már hagyomány, hogy ezen a napon Babits Mihály névadójának szobránál (Széchenyi tér) találkoznak a résztvevők, akik innen sétálnak fel az emlékházig. Két éve pedig ezt a hagyományt pöttyös ruhában teszik meg. Miért pont pöttyös? Mert Babits Mihály feleségének, Tanner Ilonának – írói álnevén Török Sophie-nak – ez volt a jellegzetes viselete. Érdekesség még, hogy az írónő piros alapon fehér pöttyöket viselt, míg Babits kék alapon fehér pöttyöket.

Miután a résztvevők felértek az Előhegyen található Babits Mihály Emlékházba, 20 órától kertmozival várják őket, ami egy rendhagyó vetítés lesz a Babits Mihály Színház „Jónás könyve” című színdarabjáról. Végezetül 21 órától a Moods zenekar koncertjével szórakoztatják a közönséget.

A programokon való részvétel díjmentes, amely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a 2026-os dunai hajózási szezon, amely idén is számos élményt kínál a Dunakanyarban. A városnéző sétahajóktól a menetrendi járatokig több lehetőség közül választhatnak az érdeklődők, és május 1-jétől ismét elérhető az egyik legkedveltebb program, az esztergomi sétahajóis. A hajózás

Tovább olvasom »

Ünnepi nyitvatartás

A húsvéti hosszú hétvégén is érdemes Magyarország első városába látogatni – mutatjuk, mikor találjátok nyitva a Tourinform Pontot, a Tourinform Irodát és a Visit Esztergom Shopot. Tourinform Pont (Várhegy)– nagypénteken és szombaton 9:00–17:00 között nyitva– húsvétvasárnap és hétfőn zárva Tourinform

Tovább olvasom »
Megszakítás