A Prímás-sziget lett az év dunai szigete

A Dunai Szigetek blog közönségszavazását fölényesen az esztergomi Prímás-sziget nyerte kétharmados eredménnyel, így Esztergom város szigete lett az év dunai szigete 2022-ben!

Tizedik alkalommal rendezték meg az év dunai szigete szavazást, ahol most kizárólag magyar szigetek közül választhattunk Ácstól egészen Majosházáig. A szavazásra bocsájtott 11 szigetet a Dunai Szigetek blog olvasói jelölték meg, melyből kettő jutott a döntőbe, egyet pedig a blog nevezett meg. A selejtező szavazás október 1-től 12-ig tartott, melyben a ráckevei Angyali-sziget, a Dunavarsány-Majosházán található Domariba-sziget, a szigetmonostori Egyfás-sziget, a Gödi-sziget, a pócsmegyeri Kacsa-sziget, a budakalászi Luppa-sziget, a Nagymarosi kavicszátony, a szigetmonostori Tündér-sziget, a Zebegényi-sziget, az ácsi Zsidó-sziget, valamint az esztergomi Prímás-sziget mérkőzött meg.

Idén több mint háromszor annyi voks érkezett az év dunai szigete szavazásra, mint egy évvel ezelőtt. Már a szavazás első fordulójában elsöprő sikert aratott az esztergomi sziget, hiszen a szavazatok 80%-át (1550) gyűjtötte be, így biztos helyet teremtett magának a döntőben, ahol a Gödi-szigettel és a Szigetközzel párbajozott egészen 2022. december 31-ig. Harmadik helyen a legtöbbször nevezett Gödi-sziget végzett 5%-os eredménnyel. Második a blog által nevezett Szigetköz lett 33%-os parádés hajrával, de ez is kevés volt legyőzni az esztergomi Prímás-szigetet, ami a szavazatok 62%-át (3930) söpörte be.

Októberben amikor a szavazásról írtunk, egy kellemes őszi sétára invitáltunk Benneteket, melyről ide kattintva olvashattok részletesen! Látogassatok el ti is Esztergomba és csodáljátok meg a Prímás-szigetet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Richter Egészségdélelőtt az Esztergomi Piacon

Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket. A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos

Tovább olvasom »

Hídünnep: 25 éve épült újjá a Mária Valéria híd

Különleges jubileumra készül Esztergom és Párkány: 2026-ban huszonöt éve építették újjá és adták át ismét a két várost összekötő Mária Valéria hidat. A szeptember 26-27. között megrendezendő Hídünnep koncertekkel, kulturális és családi programokkal, valamint közösségi élményekkel várja a látogatókat. Az

Tovább olvasom »

Ismét az esztergomi kórháznak gyűjtenek a motoros angyalok

2026. szeptember 12-én, szombaton tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy angyalszárnyat bontva ismét megmutassák: a motoros társadalom összefogására és önzetlen segítségére mindig lehet számítani. A „Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági felvonulás idén is regisztrációhoz kötött.

Tovább olvasom »
Megszakítás