Bárány Napokat tartanak a Mediterraneo Étteremben

A tavaszi Bárány Napokat március 31-én és április 1-jén hirdetik meg országszerte. Az idei akcióhoz mintegy negyven étterem csatlakozott, köztük az esztergomi Mediterraneo Étterem is!

A Juh Terméktanács az Interovic (La Interprofesional del Ovino y Caprino de Carne) spanyol testvérszervezetével konzorciumban nagy erőkkel dolgozik a juhhús fogyasztásának népszerűsítésén és újrapozícionálásán.  A tavalyi év nagy sikere miatt, ebben az évben is kétszer rendezik meg – tavasszal és ősszel – a Bárány Napokat, amely során a közreműködő éttermek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vendégek igazi ínyenc élményt kapjanak a bárányhúsos ételek fogyasztásakor.

A Bárány Napok egy kiváló lehetőség, hogy a fogyasztók megismerjék a bárányhúsból készült ételek széles kínálatát, és hogy a gasztronómiai élmény mellett az egészséges táplálkozás előnyeit is élvezhessék. Szeretnék a programokkal elérni a juh- és bárányhús fogyasztásának növelését azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem fogyasztottak ilyen terméket. Ehhez fontos, hogy az emberek megismerjék a húsféleség előállítási módjának előnyeit, hiszen a bárány- és juhhúsos termékek előállításának egész folyamata fenntartható, természetes és környezetkímélő. A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük. A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa ráadásul finomabb is, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű.

Decsi Attila, a Mediterraneo Étterem tulajdonosa elmondta, hogy ők évek óta rendszeresen csatlakoznak ehhez az akcióhoz. Március 31. és április 1. között tárkonyos bárányragu levessel, barna sörben pácolt báránycsülök hordóburgonyával és grill zöldségekkel, vörösboros bárányragu burgonyafánkkal, valamint zöldségágyon sült báránycomb és juhtúróval töltött burgonyával készülnek a kedves vendégeknek!

A kampányban résztvevő további éttermek listája ide kattintva érhető el!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Richter Egészségdélelőtt az Esztergomi Piacon

Október 3-án az egészségmegőrzés is helyet kap a szombati bevásárlás mellett az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőttön 8 és 13 óra között ingyenes szűrővizsgálatokkal, szakértői tanácsadással, előadásokkal és interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket. A rendezvény a megelőzés és az egészségtudatos

Tovább olvasom »

Hídünnep: 25 éve épült újjá a Mária Valéria híd

Különleges jubileumra készül Esztergom és Párkány: 2026-ban huszonöt éve építették újjá és adták át ismét a két várost összekötő Mária Valéria hidat. A szeptember 26-27. között megrendezendő Hídünnep koncertekkel, kulturális és családi programokkal, valamint közösségi élményekkel várja a látogatókat. Az

Tovább olvasom »

Ismét az esztergomi kórháznak gyűjtenek a motoros angyalok

2026. szeptember 12-én, szombaton tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy angyalszárnyat bontva ismét megmutassák: a motoros társadalom összefogására és önzetlen segítségére mindig lehet számítani. A „Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági felvonulás idén is regisztrációhoz kötött.

Tovább olvasom »
Megszakítás