Rajt a Gellért téren, hegyi befutó a Kékesen, finálé az Esztergomi Bazilika előtt – a 100 éves Tour De Hongrie útvonalát egy ünnepélyes gála keretében mutatták be február 4-én. A 885 km távú, 5 szakaszból álló 46. Magyar Körverseny május 14-én indul Budapestről és május 18-án Esztergomban ér véget.
A verseny története
Kisebb megszakításokkal ugyan, de 1925-től egészen 1965-ig rendszeresen megrendezték a magyar profi országúti kerékpárversenyt, majd 1993-ban folytatódott a sorozat, amit azóta szinte minden évben megtartanak. A verseny kezdetben 3 napos volt, majd később 4, illetve 5. Az első versenyt a magyar Jerzsabek Károly nyerte, a jelenlegi címvédő pedig a belga Thibau Nys (2024).

A verseny menete
A 2025-ös Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Sportiroda és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.
A verseny teljes távja idén 885 km, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek. Az ötnapos verseny három etapja a sprintereknek, egy pedig a hegyek specialistáinak kedvez – a mindent eldöntő, utolsó etap végkimenetele pedig az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan.
Az útvonal 101 településen halad át, a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti.
Összesen 13 gyorsasági részhajrán gyűjthetnek pontokat és bónuszmásodperceket a versenyzők. Az időjóváírások továbbra is az első három áthaladót díjazzák 3, 2 és 1 másodperccel.
10 kategorizált emelkedő állja a versenyzők útját a versenyen. A Kékestető első kategóriás hegye mellett négy második és öt harmadik kategóriás mászás során szerezhetnek hegyi pontokat a piros trikóra ácsingózó kerékpárosok.

A Tour De Hongrie szakaszai
1. szakasz (Budapest – Győr, 210 km)
2. szakasz (Veszprém – Siófok, 178 km)
3. szakasz (Gödöllő – Gyöngyös-Kékestető, 163 km)
4. szakasz (Tata – Székesfehérvár, 167 km)
5. szakasz (Etyek – Esztergom, 167 km)
A szakaszokról részletek ide kattintva olvashatók!
Etyek-Esztergom szakasz

Rajt: 2025. május 18. (vasárnap) 12:00, Etyek, Körpince utca
Befutó: 16:00, Esztergom, Bazilika
Szintemelkedés: 1858 m
Leginkább egy belga egynaposra emlékeztet a százéves Tour de Hongrie mindent eldöntő, utolsó etapja. A versenyzők Etyekről indulva érkeznek meg a Pilis emelkedőire, ahol háromszor is le kell küzdeniük Pilisszántó embert próbáló emelkedőjét (2. kategória; 1,8 km; 9%). A harmadik kör végeztével aztán Esztergom felé fordulnak, ahol egy hét kilométeres körpálya vár rájuk – benne egy 1,1 km hosszú, helyenként 8%-os meredekségű macskaköves szektorral. 2,5 kör megtételét követően a Bazilika előtt zárul a jubileumi Magyar Körverseny.
Etyek 2024-ben célvárosként debütált a Tour de Hongrie-n, idén pedig először lesz szakaszrajt otthona. 2022-ben hegyi, 2023-ban gyorsasági részhajrát rendeztek a településen, tavaly pedig a végső győztes Thibau Nys emlékezetes küzdelemben győzte le a Korda Stúdió előtt a verseny címvédőjét, Marc Hirschit.
Esztergom mindössze negyedik alkalommal szerepel kiemelt városként az útvonalban – harmadszor befutóként. 2019-ben az olasz Manuel Belletti nyert itt és alapozta meg összetett elsőségét. 2020-ban a verseny Nagy Rajtja és az 1. szakasz befutója is a Bazilika előtt zajlott – az etapot a baszk Jon Aberasturi nyerte.
Ekkor érkeznek a térségünkbe a kerékpárosok
A versenyzők tervezetten 15:16-kor lépnek be Komárom-Esztergom vármegyébe Leányvárnál. Dorogra 15:19-kor, Esztergom-Kertvárosba 15:23, míg Esztergomba 15:28-kor érkeznek meg. Az Esztergomi Bazilikánál két sprint futam is lesz, az egyik 15:42-kor, míg a másik 15:52-kor.
A versennyel kapcsolatos további részletek a tdh.hu oldalon olvashatók!
Felhasznált források: tdh.hu / wikipedia.org