Múzeumok Éjszakája Esztergomban: közösség, kultúra, varázslat

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások – június 21-én Magyarország első városa újra megmutatta, miért szerethető a Múzeumok Éjszakája.

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális programját, a Múzeumok Éjszakáját. A nyár egyik legpezsdítőbb kulturális eseményén Esztergom már napnyugta előtt különleges hangulatot árasztott. 13 esztergomi múzeum és látogatóközpont, valamint egy párkányi tárlat tárta ki kapuit a kíváncsi látogatók előtt, akik ismét birtokba vették a múlt és jelen találkozási pontjait – idén is egyetlen karszalaggal. A város zegzugos utcái, valamint a történelmi és modern kiállítóhelyek késő estig lüktettek az élettől. Sőt, a Richter Gedeon Nyrt. jóvoltából a látogatók ingyenes kisvonattal közlekedhettek a helyszínek között.

A Keresztény Múzeum Új szerzemények című időszaki kiállításának ünnepélyes megnyitójával kezdődött el a Múzeumok Éjszakája Esztergomban, ahol az újonnan restaurált művek bemutatója, tárlatvezetés és zenei műsor színesítette a programot. A Balassa Múzeumban pedig gyermekrajzokból álló kiállítást nyitottak meg, ahol könyvturi, kézműves foglalkozás és fuvolakoncert is várta az érdeklődőket.

A családokat a Pázmányon népi kalandjátékokkal, foglalkozásokkal és a mikroorganizmusok rejtélyes világával várták, míg a Geodában aranyat moshattak, ásványokat kutathattak és ékszereket készíthettek a kisebbek és a nagyobbak. A Duna másik partján, a Párkányi Városi Múzeumban az Osztrák-Magyar Monarchia korába repítették vissza a látogatókat, míg az udvaron Sinkó Gyula zenés, boros, irodalmi műsorába hallgathattak bele az érdeklődők.

Kétségtelenül az este egyik leglátványosabb és legnépszerűbb eseménye a Richter Tudományos Show volt, amely szinte laboratóriummá varázsolta a Duna Múzeum udvarát. Az érdeklődők tűkön ülve figyelték, ahogy a sötétben neonfények, robbanások és füstfelhők festették meg a tudomány világát. A show nemcsak látványos volt, hanem edukatív is – Pilling Dávid, a Richter dorogi gyáregységének üzemvezetője könnyed humorral és érthető magyarázatokkal hozta közel a kémiát kicsikhez és nagyokhoz egyaránt. „Ez volt a legmenőbb dolog, amit valaha láttam egy múzeumban!” – mondta egy tizenéves fiú, aki barátaival együtt a show minden percét videóra vette.

Az Esztergomi Vármúzeum programjai közül különösen népszerű volt a „Mit evett III. Béla?” című gasztrotörténeti bemutató, ahol többek között megismerhettük hogyan zajlott egy lakoma a királyi udvarban. Kiderült, hogy ezek az ízek nem is állnak olyan távol a mai ízlésünktől – csak egy kicsit több fűszerrel számoljunk. A Vár másik nagy dobása a „Régészt vagy rendőrt?” interaktív program volt, ahol a gyerekek igazi nyomozóként vizsgálhatták meg a földből előkerült „bizonyítékokat”. A sötétedés után a szemek az éjszakai égboltra szegeződtek – az esztergomi csillagászok távcsövek segítségével hozták közelebb a különböző égitesteket. Mindeközben a Vármegyei Levéltárban igazi retro hangulat uralkodott, ahol régi és nem olyan régi tárgyakat és relikviákat csodálhattunk meg, sőt, Esztergom Város 1708-as Kiváltságlevelét is bemutatták.

A Bibliothecában Magyarország legnagyobb kódexe, a Bakócz-graduálé, a Majer-gyűjtemény, a Fugger-gyűjtemény, valamint Batthyány József érsek kéziratgyűjteménye is megcsodálható volt, míg az „Istennek kintses tárháza…” címet viselő időszakos kiállítás a könyvtár ferences vonatkozású ritkaságaiba nyújtott bepillantást. A Baptista Imaházban és a Kákonyi Asztrik Galériában pedig csodálatos festmények és grafikákat tekinthettünk meg.

Az Esztergomi Bazilika esti orgonakoncertjét sok érdeklődő fül hallgatta meg. Az évszázados falak között felcsendülő dallamok mindenkit elcsendesítettek – a hűvös belső tér, a színes fénytörések és a tiszta hangzás együtt időtlenné tette ezt a különleges órát. A koncert végén percekig szólt a taps, amelynek visszhangja sokáig ott maradt a kupolák alatt.Az Esztergomi Művészek Céhe pedig idén is elképesztő vizuális élménnyel készült. A fényfestés nem csupán dekoráció volt, hanem önálló műalkotásként öltöztette új fénybe a Kapcsolatok Háza falait, melyet egy harmonikás műsora színesített.

A Babits Mihály Színház társulatának és az SZFE hallgatóinak közös műsora egyszerre volt személyes és közösségi. Az este folyamán egy színházi előadás kalauzolta végig a nézőket a Keresztény Múzeumtól a Kaleidoszkóp Házon, a Vármúzeumon, a Művelődési Házon keresztül a Babits Mihály Emlékházig. A záró etapban Babits a halálos ágyán feküdt, majd rémálmából felriadva hívta magához Török Sophiet és örökbefogadott lányukat Babits Ildikót. Az álom igazán különös volt, hiszen a költő arról számolt be, hogy a jövőben járt, ahol az emberek a telefonjukat mindenhová magukkal viszik és folyamatosan azt nézik.

Összességében Esztergom újra bizonyította: a Múzeumok Éjszakája nem csak a múzeumokról szól. Hanem az emberekről, a közösségről, az élményről – arról a különös vibrálásról, amit csak ilyenkor érez az ember, miközben múlt és jelen összeér. A kisvonatok éjfélig szállították az utasokat egyik élménytől a másikig, miközben valami különleges szövődött a város és a látogatók között: emlék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Valentin-napi ajánlatok Esztergomban

A Valentin-nap egy igazán szenvedélyes ünnep, amikor megmutathatod kedvesednek, hogy számodra ő a világ közepe. Esztergom tökéletes választás, legyen szó akár egy romantikus vacsoráról vagy egy különleges élményről. Tedd garantáltan emlékezetessé ezt a napot Magyarország első városában! Mutatjuk az ajánlatokat!

Tovább olvasom »

Dobd be magad Esztergomban!

Ha szereted a dartsot, vagy csak kipróbálnád, milyen érzés egy igazi steel táblára dobni egy jó hangulatú pubban, akkor most figyelj. 2025 decemberében új hely került fel Esztergom térképére: a Booom Baby Darts Pub & Shop a Simor János utca

Tovább olvasom »

Fedezd fel Esztergomot télen is!

Bár a téli időszakban Esztergomban több múzeum és intézmény átmenetileg zárva tart, illetve felújítási munkák is zajlanak, a város ilyenkor is számos élményt kínál. Összegyűjtöttük azokat a kulturális és szabadidős helyszíneket, amelyek jelenleg is látogathatók, valamint a cikk végén külön

Tovább olvasom »
Megszakítás