Az alapítók – 35 éves az Esztergomi Művészek Céhe

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli az Esztergomi Művészek Céhe, amely ebből az alkalomból Az alapítók címmel tablókiállítást rendez. A tárlat azokat a művészeket állítja a középpontba, akik 1991-ben életre hívták a közösséget, és meghatározó szerepet játszottak Esztergom kortárs művészeti életének alakulásában.

A kiállítás megnyitója egyben az Art Week – Esztergom 2026 programsorozat nyitóeseménye is. A vendégeket Bánhidy László, az Esztergomi Művészek Céhének egykori elnöke köszönti, közreműködik Szemerédi Bernadett színművész.

Az Esztergomi Képzőművészek Céhe 1991. szeptember 13-án alakult meg a Szabadidő Központban, a Zöldházban. Az alapítók között festőművészek, grafikusművészek, fotográfusok, iparművészek és művészettörténész is helyet kapott: Andráskó István, Barcsai Tibor, Furlán Ferenc, Kaposi Endre, Kollár György, Végvári I. János, Wieszt József, Földes Vilmos, Szentessy László, Kókay Krisztina, Morvay László, Bárdos Annamária, Székely Ildikó, Balla András, Mudrák Attila, Vass Kálmán és Mucsi András. A kiállítás előttük tiszteleg, felidézve azt a közösséget, amelynek munkája máig meghatározza a város kulturális életét.

A tablókiállítás szeptember 13-ig, az alapítás pontos évfordulójáig tekinthető meg a Városháza udvarán, annak nyitvatartási idejében.

Időpont: 2026. augusztus 13. (csütörtök) 18:00.
Helyszín: Városháza díszudvara, (Esztergom, Széchenyi tér 1.).

Dátum
2026 aug 13
Véget ért
Idő
18:00 - 19:00
helyszín
Városháza
Esztergom, Deák Ferenc utca 4.
Kategória

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás