Előadás: Az elméd természetfeletti ereje

Két orvos, Dr. Beghdadi Younes és Dr. Moldován Kristóf közös előadásával várják az érdeklődőket az Esztergomi Művelődési Házban. „Az elméd természetfeletti ereje” című esten a klasszikus medicina mellett az emberi elme, a test és a lélek kapcsolatának különböző megközelítései kerülnek középpontba.

A DOKIK néven ismert előadók orvosként a betegségek és az emberi működés mélyebb összefüggéseit kutatják. Szemléletükben a klasszikus medicina ismereteit a neurobiológia eredményeivel, valamint alternatív megközelítések egyes elemeivel kapcsolják össze.

A mintegy másfél órás előadás során szó lesz az elme és a gondolkodás neurobiológiájáról, valamint arról, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a gondolatok, az érzelmek, az idegrendszer és a viselkedés. Az előadók kitérnek a berögzült szokások és viselkedési minták kialakulására, illetve azok tudatos megváltoztatásának lehetőségeire is.

Az est további részében a test, az elme és a belső megélések kapcsolatáról, a tudatos jelenlétről, valamint a vizualizáció és a gondolkodás döntéseinkre és viselkedésünkre gyakorolt hatásáról beszélnek.

Az előadás érinti a Germán Gyógytudomány szemléletét is, amely a testi folyamatok mögött lelki konfliktusokat és életeseményeket keres. Ezt a megközelítést az előadók egy testet és lelket egyaránt figyelembe vevő szemlélet részeként mutatják be.

Az est egy rövid, vezetett meditációval zárul, amelynek során a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatják a figyelem befelé fordítását és a tudatos jelenlétet.

Időpont: 2026. november 5. (csütörtök), 18:30
Helyszín: Esztergomi Művelődési Ház.
Jegyek: https://in-time.hu/e/az-elmed-termeszetfeletti-ereje-esztergom-261105

Dátum
2026 nov 05
Idő
18:30 - 20:00
helyszín
A Művelődés Háza
2500 Esztergom, Imaház u. 2.
Kategória
Facebook esemény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás