Felelős Gazdi Nap

Október 18-án első alkalommal rendezik meg a Felelős Gazdi Napot az Esztergomi Piacon. A Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány ingyenes családi rendezvényének célja, hogy játékos és közérthető formában hívja fel a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, miközben változatos programokkal várja a kicsiket és nagyokat.

A rendezvény egyik központi eleme a Felelős Gazdi Útlevél, amely öt interaktív állomáson keresztül ismerteti meg a résztvevőkkel a felelős állattartás alapjait. Az állomásokat teljesítők Felelős Gazdi Oklevelet kapnak, és a szerencsekereket is megforgathatják, ahol mindenkit apró ajándékok várnak.

Különleges program lesz az Élő Könyvtár, ahol a látogatók állatorvossal, kutyakiképzővel, kutyakozmetikussal, állatmentőkkel és más szakemberekkel beszélgethetnek kötetlenül. A vendégek között lesz Nagy Alexandra színésznő is, aki hét kutya gazdájaként osztja meg tapasztalatait az érdeklődőkkel.

A családokat állatsimogató, kézműves-foglalkozások, arcfestés és csillámtetoválás is várja. A legkisebbeknek 11 órától Kulcsár-Elek Csilla, a Csillangó Meseműhely mesemondója készül mesés programmal.

A rendezvény saját kisállat nélkül is látogatható, de kutyával is érkezhetnek azok, akiknek kedvencét nem zavarja a tömeg. A program során az érdeklődők a Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány tevékenységével is megismerkedhetnek, és lehetőségük nyílik annak támogatására.

Időpont: 2026. október 18. (vasárnap), 10:00–14:00
Helyszín: Esztergomi Piac, Esztergom, Simor János utca 26–32.
Szervező: Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány
Részvétel: ingyenes

Dátum
2026 okt 18
Idő
10:00 - 14:00
helyszín
Esztergomi Piac
2500 Esztergom, Simor János u. 26.
Kategória
Facebook esemény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás