NAIASZ – Lipták Anna kiállítása

Október 23. és 30. között NAIASZ címmel mutatja be Lipták Anna multidiszciplináris vizuális művész interaktív kiállítását az esztergomi éspont. galéria. A tárlat középpontjában Esztergom és a Duna kapcsolata áll, amelyet hangokon, fényeken, mozgáson és a látogatók közreműködésén keresztül közelít meg.

A kiállítás címét a görög mitológia édesvizekhez kötődő nimfái, a naiaszok ihlették. A tárlat ezt a mitológiai alakot Esztergom és a Duna kapcsolatának metaforájaként használja: a folyó nem egyszerű háttérként jelenik meg, hanem a várost, annak történetét, hangjait és emlékeit folyamatosan alakító közegként.

A galéria három terme három vízi jelenség – Örvény, Visszhang és Sodrás – köré épül. Az Örvény fotósorozata a folyó húzóerejét és rejtett rétegeit idézi meg, a Visszhang hét mozgatható harangbúrája Esztergom különböző hangtájait őrzi, míg a Sodrásban homok, inga és az egykori esztergomi Szénrakodó animált képe kapcsolódik össze. Az installációk a látogatók érintésére és mozdulataira változnak, így a közönség is a kiállítás aktív részesévé válik.

Lipták Anna az éspont. alapítvány Firnisz művészlakásának első rezidense. A kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködésben megvalósuló VÍZ rezidenciaprogram Esztergomban töltött négy hónapjának eredménye.

Időpont: 2026. október 23–30.
Nyitvatartás: naponta 15:00–20:00
Helyszín: éspont. galéria, Esztergom, Szent Miklós utca 1.
Belépés: ingyenes

Dátum
2026 okt 23 - 30
Idő
15:00 - 20:00
helyszín
éspont. galéria
Esztergom, Szent Miklós utca 1.
Kategória
Facebook esemény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás