Nézzük együtt a csillagokat Esztergomból!

Az „Egy Hét a Csillagok Alatt” országos csillagászati programsorozat keretében több mint 60 helyszínen várnak a csillagászok. Esztergomban augusztus 4-én és 11-én tartanak távcsöves bemutatót! Mutatjuk a részleteket!

Negyedik alkalommal rendezik meg az „Egy Hét a Csillagok Alatt” című csillagászati rendezvénysorozatot 2023. augusztus 3. és 13. között. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét. Ezért csillagvizsgálók, egyesületek, amatőr- és kutatócsillagászok távcsöves bemutatókkal, előadásokkal és hullócsillaglesekkel várnak mindenkit országszerte.

A szervezők idén még több profi és amatőrcsillagász bevonásával készülnek, hogy minél több érdeklődőnek adják át a Galilei-élményt, megmutassák galaxisunk sávját az égbolton, vagy éppen hogy együtt keressék meg a Nyugalom-tengerét a Hold felszínén, ahová az Apollo-11 küldetés is leszállt.

Augusztus 4-én, pénteken 18 és 22 óra között a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) Esztergomi Helyi Csoportja csillagászati előadást és távcsöves bemutatót tart az Esztergomi Vármúzeumnál, majd augusztus 11-én, pénteken 18 órától távcsöves és naptávcsöves bemutatót tartanak a Széchenyi téren.

Az Esztergomi Vármúzeum programjára a belépőjegy ára 1.500 Ft/fő. A Széchenyi téri bemutatón a részvétel ingyenes, melyet csak derült időben tartanak meg (esőnap: szombat).

További helyszínek, programok:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az Esztergomi Szent István Napok augusztus 19-23. között öt napon át várja a látogatókat az Erzsébet parkban, ahol minden program ingyenesen látogatható. A történelmi hagyományokat őrző rendezvénysorozat idén

Tovább olvasom »

Pumukli volt a Múzeumok Éjszakája sztárja Esztergomban

Június 20-án este ismét megteltek élettel Esztergom múzeumai, galériái és kulturális helyszínei. A Múzeumok Éjszakája idei programjain sok száz látogató vett részt, akik egyetlen karszalaggal fedezhették fel a város gazdag kulturális kínálatát, a történelmi emlékektől a tudományos bemutatókon át egészen

Tovább olvasom »
Megszakítás