Fantasztikus hangulattal nyitja meg kapuit az új Esztergomi Piac

Helyi termékekkel, házias ízekkel, családi programokkal és hangulatos koncertekkel várják az Esztergomba érkezőket május 1-jén a belváros szívében, a Simor János utcában.

Az új Esztergomi Piac ünnepélyes megnyitója 9.30-kor kezdődik, ahol köszöntőt mond Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere és Popovics György, a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat elnöke. A nyitónap különlegessége, hogy az új piac mellett Esztergom megyei jogú város státuszának egy éves évfordulóját is megünneplik.

A piac előtt felállított színpadon 11 órakor fellép a Strigonium Consort régizene együttes, akik reneszánsz koncertet adnak elő. 12 órától a Babits Mihály Színház jóvoltából Milne klasszikusát, a Micimackót tekinthetitek meg bábelőadás formájában. 14 órától az Esztergom Táncegyüttes tehetségei szórakoztatják a közönséget, majd 14.30-tól a széles körben ismert párkányi Jóvilágvan zenekar ad egy fergeteges koncertet. Végül, de nem utolsó sorban 16.30-tól a helyi alternatív rockzenekar, a Szépülő Városközpont pengeti a húrokat. A gyerekeket egész nap légvár, lufihajtogatás és „Mini Piac” várja, de lesz Selfie Zoom is, ahol a rólatok készült fényképeket előhívás után hazavihetitek!

Természetesen a vásárlás sem maradhat el, hiszen a helyi termelők, kézművesek kínálják majd az üzletekben és az asztalokon portékáikat, de helyben sütött finom ételek is lesznek! A piactéren többek között olyan üzletekkel találkozhattok, ahol minőségi tejterméket, zöldség-gyümölcsöt, pékárut, bio és vegán termékeket, savanyúságot, nyers és füstölt hentesárut, valamint virágot vásárolhattok megújult környezetben. Mindemellett akár egy finom lángost, BBQ-t, pecsenyét, sültkolbászt és -hurkát is elfogyaszthattok!

További részletekért látogassatok el a piac honlapjára, illetve közösségi oldalára!

Ne feledjétek, május 1-jén nyit az új Esztergomi Piac, ahol újra találkozhatunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Ünnepi nyitvatartás

A húsvéti hosszú hétvégén is érdemes Magyarország első városába látogatni – mutatjuk, mikor találjátok nyitva a Tourinform Pontot, a Tourinform Irodát és a Visit Esztergom Shopot. Tourinform Pont (Várhegy)– nagypénteken és szombaton 9:00–17:00 között nyitva– húsvétvasárnap és hétfőn zárva Tourinform

Tovább olvasom »

Osztálykirándulásra fel!

Esztergomot egyszer látni kell! Az ezeréves történelem átitatja a várost, de nem csak ezért érdemes ide látogatni. Magyarország első városa rengeteg élményt kínál a fiataloknak, minden korosztály számára: városfelfedező sétákat, izgalmas múzeumokat és aktív, természetközeli programokat is. Dőljetek hátra, mi

Tovább olvasom »

Valentin-napi ajánlatok Esztergomban

A Valentin-nap egy igazán szenvedélyes ünnep, amikor megmutathatod kedvesednek, hogy számodra ő a világ közepe. Esztergom tökéletes választás, legyen szó akár egy romantikus vacsoráról vagy egy különleges élményről. Tedd garantáltan emlékezetessé ezt a napot Magyarország első városában! Mutatjuk az ajánlatokat!

Tovább olvasom »
Megszakítás