Szent Tamás-hegy

Ha kerülnéd a tömeget, de szeretnél a szabadban egy jót sétálni, akkor érdemes felkeresni Esztergomban a Szent Tamás-hegyet. Egy igazán különleges kálváriát végig járva juthatunk fel a Fájdalmas Szűz-kápolnához, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a városra.

A sétát a Batthyány Lajos utca és Basa utca kereszteződésénél kezdjük, innen indul a Szent Tamás kálvária lépcső. A hagyományos tizennégy helyett hét állomást találunk, változatos szenvedés-történet ábrázolással. A stációk színezett, kőből faragott domborművekből és kápolnaszerű fülkékben színezett faszobrokból állnak.

A szenttamási keresztút sorrendje:

  1. Olajfák-hegyi jelenet
  2. Júdás elárulja mesterét
  3. Jézus megostorozása
  4. Az ún. „búsuló Krisztus”
  5. Jézus viszi a keresztet
  6. Jézust keresztre szegezik
  7. Barlangban ülő megostorozott Jézus

A keresztút további állomása a kápolna előtti Golgota-csoport. Az eredetileg négy szoborból álló együttest csak később egészítették ki a két lator szobrával. A feszülettől balra Mária, a feszület tövében Magdolna és tőle jobbra Szent János evangélista szobrai állnak.

A hegyet Becket Szent Tamás, canterbury érsekről nevezték el, akivel Bánfi Lukács esztergomi érsek az 1150-es években Párizsban együtt tanult. A barokk stílusú kálvária 1781-ben, a klasszicista stílusú kápolna pedig 1823-ban épült.

A hegy déli oldalán, a Szent István lépcsőnek nevezett szerpentinen csodálhatod meg az ország legnagyobb működő napóráját, amelyen a “NIHIL EGO SINE SOLE” – Semmi sem vagyok a Nap nélkül és a “NIHIL TU SINE DEO” – Semmi sem vagy Isten nélkül felirat olvasható.

TIPP

A Szent Tamás hegy déli oldalán, a Szent István lépcsőnek nevezett szerpentin előtt egy harmadik századi római mérföldkő áll, mely először a városon áthaladó hadiúton, később „Via Publica” útvonalán teljesített szolgálatot.

Megszakítás